2021. június 27.

Kulisszatitkok: A Kincsem Park

2021-ben ünnepeljük Gróf Sárvár-felsővidéki Széchenyi István születésének 230.évfordulóját. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén végrehajtott reformok fűződnek, nem csak a magyar vasúti közlekedés fejlesztésének egyik legnagyobb alakja, de nevéhez fűződik a magyar lóversenysport kialakulása is.

Amikor az 1810-es években gróf Széchenyi Istvánban a lóversenyzés magyarországi meghonosításának gondolata felötlött, elsősorban nem szórakoztató jellegét tartotta szem előtt. Sokkal magasztosabb cél megvalósításának: az ország modernizálásának, a nemzet felemelkedésének egyik eszközét látta benne.

„A magyar ember szereti a lovat, hiszen honfoglaló őseink a Kárpát-medencébe lóháton érkeztek. A versenylovat úgy kell nevelni, szeretni és tartani, mint családtagot.”

- dr. Fehér Dezső állatorvos
Program

Találkozó: az M2-es metró Pillangó utcai bejárata melletti parkolóban 10:45-11:00 óra között
(GPS: 47.500878, 19.117302)

Sétánk során a Park történetének megismerése mellett, megtudjuk hogyan alakult ki hazánkban a tudatos lótenyésztés. Hol és mikor alakultak meg méneseink, lóversenytereink, kik voltak híres versenylovaink? Kalandozásunk közben megismerjük az egykori és mai lóversenyzés világát. Választ kapunk arra is mi a különbség a galopp és ügető versenyek között és hogyan készítik fel a lovakat a versenyekre. A látogatás alatt tisztelgünk a gróf emléktáblája előtt, mely a főépület falán hirdeti a magyar lóversenyzés evangéliumát.
Végül egy finom hűsítő elfogyasztása mellett megtekintjük, hol teszik meg tétjeiket a pesti turf szerelmesei. A fogadás minimális összege 400 Ft, melyet a részvételi díj tartalmaz csak úgy,mint a felszolgált üdítőt.
 
A program időtartama kb. 3 óra. Az idegenvezetéshez audioguide készüléket biztosítunk. Részvétel csak előzetes regisztrációt és jegyvásárlást követően lehetséges. További információ a Részvételi díjak fül alatt.



 Részvételi díjak
 Felnőtt
4.990 Ft/fő
 Gyermek* 4.490 Ft/fő

* 4 éven aluli gyermek díjmentesen vehet részt a programon. Gyermekjegy 4 és 18 éves kor között váltható. A magyar jogszabályok értelmében 18 éves kor alattiak szerencsejátékban nem vehetnek részt, így ők nem fogadhatnak.
 
A program legalább 20 fő jelentkezése esetén indul. Jelentkezési határidő a program előtt legkésőbb nyolc nappal.


Menetrend (tervezet)

Kulisszatitkok: A Kincsem Park - mavrailtours.hu