2021. augusztus 24.

Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító

A programra a jelentkezést lezártuk!
Kedves vasútbarátok illetve mindazok, akik szeretnének bepillantani a vonatközlekedés kulisszái mögé, összehasonlítani a múltat a jelennel vagy csak szeretnének látni működés közben egy kovácsműhelyt... Tartsanak velünk  új programunkon, hiszen most bejuthatnak olyan helyszínekre is, melyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt

Program

Találkozó: a Székesfehérvári vasútállomás főbejárata előtt (8000 Székesfehérvár, Béke tér 5-7) 09:30-09:45 óra között. GPS: 47.1839103566425, 18.424855676738524

A 09:45 órakor kezdődő  3-4 órás látogatás során szakmai kísérők mutatják be ennek a különféle műhelyek és a fűtőház működését, megismerkednek a különböző munkafolyamatokkal. Hétköznap lévén  bepillantást nyerhetnek az ott dolgozók mindennapjaiba, testközelből láthatják az ott folyó komoly munkát.

A látogatás során bemutatkozik a MÁV Vagon Kft. székesfehérvári műhelye, a Kovácsműhely és a Fűtőház is.

1892-ben a Császári és Királyi Déli Vasúttársaság nyolc műhelyt hozott létre Magyarországon vasúti kocsik javítása és karbantartása céljából, melyek közül az egyik a székesfehérvári Vasúti Javító Üzem volt. E több, mint 100 éves vasút-gépészeti történet, valamint a folyamatos fejlesztés és befektetések az alapja a mai MÁV Vagon Kft. magas szintű acélszerkezet-gyártó tevékenységének. 1993. január 1-én a székesfehérvári Vasúti Javító Üzemet a MÁV Vagon Kft. névvel ellátva újra-alapította a tulajdonos MÁV Rt., megőrizve korábbi működési területeinek jelentős részét. A műhelyt kiváló helyi szakemberek értő magyarázata mellett ismerhetik meg az érdeklődők, majd átsétálunk a kovácsműhelybe - ahol több vasat is tartanak a tűzbe...
Székesfehérváron működik az ország legkülönlegesebb kovácsműhelye, ahol a mai napig vasúti alkatrészeket állítanak elő. 1892-ben a Császári és Királyi Déli Vasúttársaság nyolc műhelyt hozott létre Magyarországon, melyek közül az egyik a székesfehérvári Vasúti Javító Üzem volt, melynek helyén a MÁV VAGON Kft. a mai napig megőrizte a korábbi működési területeinek jelentős részét.
A látogatás a Fűtőházban tett sétával zárul.

Részvétel csak előzetes regisztrációt és jegyvásárlást követően lehetséges.


 Részvételi díjak
 Felnőtt
6.990 Ft/fő

A vasútüzem sajátosságai miatt a programon csak 14 éven felüliek vehetnek részt, szülői kísérettel.

A programon való részvétel feltétele az érvényes, fényképpel ellátott személyazonosításra alkalmas okmány bemutatása, továbbá az üzemi területen történő tartózkodás és közlekedés szabályairól szóló elfogadó nyilatkozat kitöltése és belépéskor való leadása.

A program legalább 20 fő jelentkezése esetén indul. A csoport létszáma maximum 25 fő.
Jelentkezési határidő a program előtt legkésőbb nyolc nappal.


Menetrend (tervezet)

2021
« előző év következő év »
Június
05. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 12. Gőzfelhős különvonat Jászberénybe 12. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 12. Gőzfelhős pendli Jászberény és Hatvan között 19. Strandidő Expressz 19. Kulisszatitkok: Magyar Vasúttörténeti Park 19. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 27. Kulisszatitkok: A Kincsem Park
Július
03. Strandidő Expressz 17. Különvonattal a Járműparádéra 17. Strandidő Expressz 17. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 17. Nohabos Csillagtúra Budapesten 17. 175 éves a magyar vasút 17. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma 24. Semmering Expressz 31. Strandidő Expressz
Augusztus
01. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 11. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító 14. Strandidő Expressz 14. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 20. Szent István-napi Gyertyafény Expressz 24. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Szeptember
04. Gőzfelhős kirándulás Szolnokra 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabára 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabáról Szegedre 19. Gőzfelhős pendli Szeged és Hódmezővásárhely között 19. Gőzfelhős nosztalgia utazás Szegedről Budapestre 25. Semmering Expressz 25. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 28. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Október
02. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 09. Moravia Expressz 09. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 16. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 23. Gőzfelhős kirándulás Esztergomba 23. Gőzfelhős pendli Esztergom és Nyergesújfalu között
November
11. Márton-napi Gyertyafény Expressz 27. Napfény Advent Expressz
December
04. Körös Advent Expressz 05. Gőzfelhős Mikulás különvonat DÉLELŐTT 05. Gőzfelhős Mikulás különvonat DÉLUTÁN 12. Gőzfelhős kirándulás Győrbe 18. Advent Expressz
Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító - mavrailtours.hu