2020. október 23.

Ferencvárosi irányító központ és gurítódomb látogatás szakmai vezetéssel

Erre a programra minden jegy elkelt!
Erre a programra minden jegy elkelt.


Program

„Ha valaki meg akarja tanulni a vasutat, Ferencvárosban kell kezdenie. A Fradi az ország legnagyobb pályaudvara, az ország vasúti fordítókorongja. Ha leállna, kis túlzással elmondható, hogy megbénul az egész ország vasúti közlekedése Záhonytól Hegyeshalomig” (Moldova György).

A ferencvárosi pályaudvar vasútforgalom és mérete alapján egyaránt Magyarország és területét tekintve közép Európa legnagyobb rendező pályaudvara. Középponti szerepe az Összekötő vasúti híd megépítése (1877) után alakult ki, ugyanis ezen a hídon keresztül halad át Magyarország keleti és nyugati országrésze közötti tehervonati forgalmának mintegy 80-90%-a. Közép-Európa legnagyobb vasúti csomópontjának, a ma mintegy 120 hektáron elterülő Budapest Ferencváros MÁV-állomásnak a jelentőségét sokan nem is sejtik.

Találkozó a ferencvárosi pályaudvar főbejárat előtti parkolójában (1097 Budapest, Fék utca 3., GPS: 47.4310618, 19.0358569), 08:45 és 09:00 óra között.

A 09:00 órakor kezdődő látogatás során szakmai kísérő mutatja be ennek a „város a városban” pályaudvarnak a működését, megismerkedünk a különböző munkafolyamatokkal, bepillantást nyerhetünk a pályaudvar mindennapjaiba és az azt működtető vasutas kollégák munkájába. A látogatás időtartama kb. 2,5 - 3 óra. A csoport létszáma maximum 25 fő.
A látogatáson csak 14 év felettiek vehetnek részt a vasúti üzem sajátosságai miatt.


A programon való részvétel feltétele az érvényes, fényképpel ellátott személyazonosításra alkalmas okmány bemutatása, továbbá az üzemi területen történő tartózkodás és közlekedés szabályairól szóló elfogadó nyilatkozat kitöltése és belépéskor való leadása.

Jegyek csak elővételben vásárolhatók!


Jegyértékesítés

Személyesen: a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési irodájában, átmenetileg a Budapest, Tatai út 93/a - 1.emelet - szám alatt. (Vasúttörténeti Park melletti épület)

Telefon: +36 (70) 303 0202

Nyitva tartás:

    hétfő: 08:00 - 16:00
    kedd, szerda, csütörtök: 12:00 - 16:00
    péntek: 08:00 - 12:00
    szombat, vasárnap: zárva

Internetes vásárlás: regisztráció után a lap tetején lévő "Jegyvásárlás" feliratnál.
Felnőtt: 6.500 Ft/fő

A programon csak 14 éven felüliek vehetnek részt a vasúti üzem sajátosságai miatt.

A programon való részvétel feltétele az érvényes, fényképpel ellátott személyazonosításra alkalmas okmány bemutatása, továbbá az üzemi területen történő tartózkodás és közlekedés szabályairól szóló elfogadó nyilatkozat kitöltése és belépéskor való leadása.

Jegyek csak elővételben vásárolhatók!

Menetrend

Ferencvárosi irányító központ és gurítódomb látogatás szakmai vezetéssel - mavrailtours.hu