2021. július 17.

Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma

A programra a jelentkezést lezártuk!
Kedves vasútbarátok illetve mindazok, akik szeretnének bepillantani a vonatközlekedés kulisszái mögé, összehasonlítani a múltat a jelennel. Tartsanak velünk  új programunkon, hiszen most bejuthatnak olyan helyszínekre is, melyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt.

Program

Találkozó: a Szegedi Pályaudvar főbejáratánál (6725 Szeged. Indóház tér 2.GPS: 46.25, 20.166667 ) 14:45 és 15:00 óra között.

A hozzávetőlegesen kétórás programot a szegedi Nagyállomás gyönyörűen felújított épületének megismerésével kezdjük, ahol beléphetünk a Szegedi Forgalomirányítási Központba és megismerhetjük a mai vasúti közlekedésben alkalmazott vonatkövető és forgalomirányítási rendszereket.

Fölfedező utunkat a Vasúttörténeti Alapítványnál, a szegedi MÁV Székházban folytatjuk. A Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palotát bejárjuk pincétől a padlásig, hiszen minden zugában vasúttörténeti ritkaságokra lelhetünk, sőt mi több, ki is próbálhatjuk őket (pl. a még mindig működő „kurblis” telefont) vagy föl is próbálhatjuk őket (pl. uniformisok, sapkák).

A program két különböző helyszínen zajlik. A helyszínek sajátosságai miatt a vendégek kisebb, zárt csoportokba osztva járják végig a helyszíneket idegenvezető illetve helyi vasúti szakemberek szakavatott magyarázatait hallgatva.
A helyszínek közötti utazás autóbusszal történik.

 Partnerünk:




 Részvételi díjak
 Felnőtt
4.990 Ft/fő
 Gyermek*
4.490 Ft/fő

*Gyermekjegy 10 és 14 éves kor között váltható. 10 éven aluli gyermek a programon nem vehet részt.
 
A program legalább 20 fő jelentkezése esetén indul. Jelentkezési határidő a program előtt legkésőbb nyolc nappal.




Menetrend (tervezet)

2021
« előző év következő év »
Június
05. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 12. Gőzfelhős különvonat Jászberénybe 12. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 12. Gőzfelhős pendli Jászberény és Hatvan között 19. Strandidő Expressz 19. Kulisszatitkok: Magyar Vasúttörténeti Park 19. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 27. Kulisszatitkok: A Kincsem Park
Július
03. Strandidő Expressz 17. Különvonattal a Járműparádéra 17. Strandidő Expressz 17. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 17. Nohabos Csillagtúra Budapesten 17. 175 éves a magyar vasút 17. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma 24. Semmering Expressz 31. Strandidő Expressz
Augusztus
01. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 11. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító 14. Strandidő Expressz 14. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 20. Szent István-napi Gyertyafény Expressz 24. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Szeptember
04. Gőzfelhős kirándulás Szolnokra 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabára 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabáról Szegedre 19. Gőzfelhős pendli Szeged és Hódmezővásárhely között 19. Gőzfelhős nosztalgia utazás Szegedről Budapestre 25. Semmering Expressz 25. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 28. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Október
02. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 09. Moravia Expressz 09. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 16. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 23. Gőzfelhős kirándulás Esztergomba 23. Gőzfelhős pendli Esztergom és Nyergesújfalu között
November
11. Márton-napi Gyertyafény Expressz 27. Napfény Advent Expressz
December
04. Körös Advent Expressz 05. Gőzfelhős Mikulás különvonat DÉLELŐTT 05. Gőzfelhős Mikulás különvonat DÉLUTÁN 12. Gőzfelhős kirándulás Győrbe 18. Advent Expressz
Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma - mavrailtours.hu