2021. október 30.
Jegyvásárlás

Kulisszatitkok: A Keleti pályaudvar és környéke

Szervezés alatt
Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Másodperc
0
0
Ismerje meg Ön is a Keleti pályaudvar utasforgalmi tereinek történetét, illetve a környék kevésbé ismert látnivalóit idegenvezetőnk kíséretében.

Program

Találkozó: 09:45-10:00 óra között a Baross szobor tövében a Baross téren, a pályaudvar előtt (Budapest, Baross tér, 1087, GPS: 47.500012-19.081698)

A találkozót követően idegenvezetőnkkel rövid sétát teszünk az 1884-ben épült Keleti pályaudvaron, mely az ország talán legfontosabb pályaudvara és egyben egy gyönyörű, műemléki jellegű, eklektikus stílusú épület. Meglátogatjuk a 2008-ra felújított pénztártermet, melynek gyönyörű freskóit Lotz Károly és Than Mór készítette. A pályaudvar meglátogatását követően átsétálunk a közeli Rendőrmúzeumba, amit a XX. sz. elején Bűnügyi Múzeum néven alapítottak és melynek törzsanyaga az 1940-es évekre már több mint 10 000 tárgyat számlált. Idegenvezetőnk és helyi kísérő szakszerű magyarázata mellett tekinthetőek meg a testület fejlődését bemutató egyenruhák, fegyverek, iratok, fotók, tárgyak valamint a kriminalisztikai kiállítás és a „Múlt- és jelen" fotókiállítás.

A rendőrmúzeumban tett sétát követően átsétálunk a Nemzeti Lovardába. A lovarda előtt, a kapun belépve egy csodálatos sportág világát fedezhetik fel a látogatók, kikapcsolódást és felüdülést találhatnak ebben a rohanó világban. A jól felszerelt telep a lovassportok olimpiai szakágai mellett az öttusázó élsportolók számára is a világversenyekre való felkészülés helyszíne. A lovarda a fővárosban élő szabadidőlovasok igényeit is kiszolgálja, a mozgáskorlátozottak számára pedig az egyetlen hely Budapesten, ahol lehetőség nyílik a terápiás és rehabilitációs gyógylovagoltatásra.

A program időtartama kb. 3 óra. Részvétel csak előzetes regisztrációt és jegyvásárlást követően lehetséges. További információ a Részvételi díjak fül alatt.



 Részvételi díjak
 Felnőtt
4.990 Ft/fő
 Gyermek*
4.490 Ft/fő

*Gyermekjegy 10 és 14 éves kor között váltható. 10 éven aluli gyermek a programon nem vehet részt.
 
A program legalább 20 fő jelentkezése esetén indul. Jelentkezési határidő a program előtt legkésőbb nyolc nappal.

Borítókép: Anna Arbrust képe a Pixabey-en.


Menetrend (tervezet)

2021
« előző év
Június
05. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 12. Gőzfelhős különvonat Jászberénybe 12. Gőzfelhős pendli Jászberény és Hatvan között 12. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 19. Kulisszatitkok: Magyar Vasúttörténeti Park 19. Strandidő Expressz 19. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 27. Kulisszatitkok: A Kincsem Park
Július
03. Strandidő Expressz 17. Strandidő Expressz 17. Nohabos Csillagtúra Budapesten 17. 175 éves a magyar vasút 17. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma 17. Különvonattal a Járműparádéra 17. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 24. Semmering Expressz 31. Strandidő Expressz
Augusztus
01. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 11. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító 14. Strandidő Expressz 14. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 20. Dalmácia Expressz 20. Szent István-napi Gyertyafény Expressz 24. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító 27. Dalmácia Expressz
Szeptember
04. Gőzfelhős kirándulás Szolnokra 11. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma 12. Kulisszatitkok: A Kincsem Park 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabára 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabáról Szegedre 18. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 19. Gőzfelhős pendli Szeged és Hódmezővásárhely között 19. Gőzfelhős nosztalgia utazás Szegedről Budapestre 25. Semmering Expressz 25. Kulisszatitkok: A Keleti pályaudvar és környéke 25. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 28. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Október
02. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 09. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 09. Moravia Expressz 09. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 10. Kulisszatitkok: A Kincsem Park 16. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 23. Lentia Expressz 23. Gőzfelhős kirándulás Esztergomba 23. Gőzfelhős pendli Esztergom és Nyergesújfalu között 23. Kulisszatitkok: Magyar Vasúttörténeti Park 30. Kulisszatitkok: A Keleti pályaudvar és környéke
November
13. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma 20. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely
Kulisszatitkok: A Keleti pályaudvar és környéke - mavrailtours.hu