2023. október 21.

Gőzfelhős kirándulás Székesfehérvárra

A programra jegyértékesítés lezárult!
Őszi kirándulásra invitáljuk Önöket! 

424-es sorozatú gőzmozdony vontatta, patinás személykocsikból álló vonatunk Budapestről Székesfehérvárra zakatol. 
A vasútállomásra érkezés után van lehetőség a pöfögő mozdony, a párnás és fapados kocsik megtekintésére.
A vasútállomás elől induló városnéző kisvonattal utazhatnak a jelentkezők a Bory-várhoz, ahol idegenvezetéssel sétálhatnak végig a csodálatos épületen és annak kertjén.

Szintén városnéző kisvonattal van lehetőség a Fűtőerőműbe látogatni, ahol a királyi óriásbábok kiállítása tekinthető meg.

Aki csak sétálva gyönyörködne a belváros épületeiben, nevezetességeiben, az az idegenvezető kíséretével induló sétánkra jelentkezhet.
Utunkat reggel Budapest-Nyugati pályaudvaron kezdjük. Érdemes kicsit korábban megérkezni a pályaudvarra, hogy legyen idő még indulás előtt megtekinteni a szuszogó, pöfögő, igazán méltóságteljes gőzmozdonyt. Felszállási lehetőséget biztosítunk Újpalota megállóhelyen, Kőbánya felső és Budapest-Kelenföld állomásokon.

A vonat fedélzetén hangos utastájékoztató berendezés segítségével ismertetjük a programot. Ez idő alatt kalauzunk megvizsgálja az utazók jegyének érvényességét.
A vonat közlekedésének ideje alatt a nosztalgia büfékocsi végig nyitva áll vendégeink számára, ahol az italok, snackek mellett MRT hűtőmágnesek, ajándéktárgyak megvásárlására is van lehetőség. A büfékocsiban készpénzzel, bankkártyával, illetve SZÉP-kártyával is fizethetnek utasaink.

Programok

A programok egy időben kezdődnek, így a jegyvásárlásnál is csak egy fakultatív programra lehetséges jegy vásárlása.

1. Bory-vár látogatás városnéző kisvonattal

Melyik nő ne álmodozna arról, hogy párja maradandó emléket állít szerelmüknek? A szerelmes Bory Jenő építész-szobrászművész egy egész várat emelt két kezével felesége és gyermekei számára. Negyven nyáron át készült a lenyűgöző alkotás, a város legkülönösebb építménye, amely a hitvesi szeretet örök példája és szerelmespárok kedvelt helye.



A vasútállomástól a Bory-várhoz, majd onnan a belvárosba kisvonattal utazunk. A program tartalmazza a kisvonatos utazást, a Bory-vár belépőt és a várban zajló idegenvezetés díját.

Indulás: a vasútállomásról a vonat beérkezése után.
A programot esős időjárás esetén is biztosítjuk, a vonatok védőfóliával ellátottak.

Kirándulás időtartama: ~2 óra
Minimum létszám: 25 fő
Maximum létszám: 45 fő


2. Városnéző séta idegenvezetővel

Mi az, amit Székesfehérváron mindenképpen látni kell? Amit nem hagyhat ki egyetlen látogató sem? Programunk során a résztvevők megismerhetik a legfontosabb helyszíneket, a legszebb látnivalókat és a legizgalmasabb legendákat.

Indulás: a vasútállomásról a vonat érkezése után.

Kirándulás időtartama: ~2-2,5 óra
Maximum létszám: 30 fő

 


3. Király túra - Királyi óriásbábok a Fűtőerőműben

Királyaink és ipartörténetünk izgalmas találkozása nem mindennapi élményt tartogat a résztvevők számára.   

A használaton kívüli Fűtőerőműben kapott ugyanis szállást a 23 királyi óriásbáb, akiket itt egyben láthatunk testközelből. Történetük mellett programunkon elkészítésük és szerkezetük kulisszatitkaiba is belelátunk, és  kipróbálhatjuk magunkat óriásbáb mozgató szerepkörben is. Mindeközben vethetünk egy pillantást a kazánokra, az irányítópultra, sok érdekességet megtudhatunk az egykori turbinacsarnokról és az ipari műemlék jelentőségű erőmű épületéről is.

 

 

A vasútállomásról városnéző kisvonattal visszük a jelentkezőket a Fűtőerőműbe.

Kirándulás időtartama: ~1,5 óra
Minimum létszám: 15 fő
Maximum létszám: 30 fő 

 


4. Belépő a Szent István Király Múzeum hadtörténeti és Munkácsy kiállítására

A „Hadi múltunk kincsestára” időszaki tárlat a Hadtörténeti Múzeum ismert és becses ereklyéit vonultatja fel, de olyan műtárgyak is láthatók, melyeket ritkán vagy még soha nem láthattak az érdeklődők. A mintegy százötven műtárgyat bemutató tárlat igazi hadtörténeti kuriózum.

 

 

A rendkívüli Munkácsy-kiállítás kuriózumokkal és ismert alkotásokkal várja a látogatókat ugyanitt. Pákh Imre rendkívüli gyűjteményéből érkezik Székesfehérvárra 69 Munkácsy alkotás. A gyűjteményben megtalálható például az Ásító inas, a Dűlő szénásszekér és a 21 éves korában festett Húsvéti locsolás, továbbá Krisztus képek, portrék, tájképek, csendéletek, illetve egy női félakt, amely talán az egyetlen, ami Munkácsy festészetében fellelhető. Mindezek várhatóan a székesfehérvári tárlaton is megtekinthetőek lesznek.

A vonatunkkal érkező utasaink a vonatra érvényes részvételi jegy felmutatásával kedvezményes jegy vásárlására jogosultak a múzeum pénztárában. Aki mindkét kiállítást meg szeretné tekinteni, további kedvezményt vehet igénybe. Erre a programra elővételben nem árulunk jegyet, csak a helyszínen, a kiállítás pénztárában vásárolhatók meg.




FONTOS

Kérjük, hogy az egyéni programok esetében minden esetben tájékozódjanak a meglátogatni kívánt múzeumok, kilátók, felvonók és egyéb látványosságok aktuális nyitva tartásáról és díjairól azok weboldalain. Kérjük, hogy a kirándulás előtt tekintsék meg a választott leszállási hely várható időjárását és annak megfelelő öltözettel készüljenek. Ehhez a www.met.hu internetes oldalt javasoljuk. Kérjük, hogy minden esetben legalább 15 perccel a vonatindulás előtt érkezzenek vissza a vasútállomásra. Vonatunk menetrendje utaskésés miatt nem változtatható.




Vonatunkra az alábbi részvételi díjak érhetőek el. A részvételi díjak a fel- és leszállási helyektől függetlenül egységesek. Minden jegytípus magában foglalja az ülőhelyfoglalás díját is

Részvételi díjak
Felnőtt
Gyermek*
 1. osztály (párnás)
13.990 Ft/fő
11.490 Ft/fő
 2. osztály (párnás)
11.990 Ft/fő
8.990 Ft/fő
 3. osztály (fapados)
9.990 Ft/fő
5.990 Ft/fő
 Fakultatív programok díja (a részvételi díjon felül fizetendők)
A) Bory-vár látogatás városnéző kisvonattal
6.990 Ft/fő
5.990 Ft/fő
B) Városnéző séta idegenvezetéssel 1.990 Ft/fő Ft/fő
C) Király túra - Királyi óriásbábok megtekintése városnéző kisvonattal  3.790 Ft/fő Ft/fő


* Gyermekjegy 4 és 14 éves kor között váltható. 4 éves kor alatt az utazás ingyenes, ülőhelyet azonban nem tudunk biztosítani.





 
HARMADOSZTÁLY

Fapados kiránduló kocsik, hamisítatlan század eleji hangulattal. A fapados osztályra érvényes jegyek magukban foglalják az ülőhelybiztosítást valamint az üdvözlő- és búcsúajándékot. Tágas belső terek 2-3-4 személyes fapadokkal, egyes kocsikban külön fülkés részekkel. A termes részekben nagyobb társaságok is kényelmesen együtt tudnak utazni. A harmadosztályú kocsikban légkondicionálás és WiFi kapcsolat nem érhető el.

A vonatban közlekedő harmad osztályú kocsik:
Caü , Cmn
  
   
MÁSODOSZTÁLY

A kényelmes, korhűen felújított, zöld színű kárpittal húzott párnás ülésekkel felszerelt hangulatos kialakítású fülkékben igazi élmény az utazás. A fülkék hat- illetve nyolcfős kialakításúak. A másodosztályú nosztalgia kocsikban légkondicionálás és WiFi kapcsolat nem érhető el.

A vonatban közlekedő másod osztályú kocsik:
ABa , ABaü , ABak , WR252
 
ELSŐ OSZTÁLY

A másodosztályú fülkéknél nagyobb lábteret biztosító, korhűen felújított, bordó színű kárpittal ellátott párnás ülésekkel felszerelt három- és hatszemélyes fülkékben utazva vendégeink megtapasztalhatják a századforduló gyorsvonatainak exkluzív hangulatát.

Az első osztályú nosztalgia kocsikban légkondicionálás és WiFi kapcsolat nem érhető el.

A vonatban közlekedő első osztályú kocsik:
ABa , ABaü , ABak
  

  NOSZTALGIA BÜFÉKOCSI
Da 6404

 
 Az 1915-ben eredetileg kalauzkocsinak épült büfékocsi a vonat központi találkozási pontja. A sárgaréz borítású pult, a nyersfa padok és asztalok hamisítatlan söntés hangulatot teremtenek és tökéletes helyszínt biztosítanak új barátok  megismerésére. Snackek és italok széles választéka színesíti a büfé kínálatát.

Menetrend (tervezet)

Bp.-Nyugati pályaudvar - Székesfehérvár
 Megálló
 Érkezik
 Indul
 Budapest-Nyugati pu.

08:30
 Újpalota mh.
08:4108:43
 Kőbánya felső
09:11
09:14
 Budapest-Kelenföld09:3309:39
 Székesfehérvár10:34

Székesfehérvár - Bp.-Nyugati pályaudvar
 Megálló
 Érkezik
 Indul
Székesfehérvár
 17:52
 Budapest-Kelenföld
18:50
19:11
 Kőbánya felső
19:33
19:36
 Újpalota mh.
19:48
19:50
 Budapest-Nyugati pu.
20:04
Törzsutasaink az alábbi utazásokat választották...
2023
« előző év következő év »
Február
14. Valentin-napi Gyertyafény Expressz 25. Semmering Expressz
Március
11. Ünnepi különvonat Budapestről Hatvanba 11. 150 éves a Hatvan - Szolnok vasútvonal 11. Gőzfelhős utazás Szolnokról Budapestre 25. PIVO Expressz
Április
09. Gőzfelhős Húsvét Gödöllőn 09. Gőzfelhős pendli Gödöllő és Hatvan között 15. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 22. Kulisszatitkok: Ferencvárosi pályaudvar
Május
27. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 27. dm Gyermeknap a Vasúttörténeti Parkban 27. Gyermeknapi különvonat SZ0955 27. Gyermeknapi különvonat SZ1100 27. Gyermeknapi különvonat SZ1155 27. Gyermeknapi különvonat SZ1300 27. Gyermeknapi különvonat SZ1355 27. Gyermeknapi különvonat SZ1610 28. Gyermeknapi különvonat V0955 28. Gyermeknapi különvonat V1100 28. Gyermeknapi különvonat V1155 28. Gyermeknapi különvonat V1300 28. Gyermeknapi különvonat V1355 28. Gyermeknapi különvonat V1610
Június
03. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 10. Kulisszatitkok: Ferencvárosi pályaudvar 17. Szentivánéji Álom Expressz
Július
08. NOHAB évfordulós vonatozás 09. NOHAB évfordulós vonatozás 29. Gőzfelhős kirándulás Kecskemétre 29. Gőzfelhős pendli Kecskemét és Kiskunfélegyháza között
Augusztus
05. Semmering Expressz 05. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 26. Látogatás ABbmottal a Ferencvárosi pályaudvaron
Szeptember
02. Gőzfelhős kirándulás Szolnokra 23. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 30. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba
Október
21. Gőzfelhős kirándulás Székesfehérvárra
November
11. Márton-napi Gyertyafény Expressz
December
02. Mikulás Expressz délelőtt 02. Mikulás Expressz délután 03. Csillagtúra 2023 09. Advent Expressz Nagyváradra 16. Advent Expressz Kassára
Gőzfelhős kirándulás Székesfehérvárra - mavrailtours.hu