2022. május 7.

BCmottal a tapolcai Ikarus találkozóra

Társszervező: Indóház
Május 7-én harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Ikarus találkozót Tapolcán. A magyar buszgyártás remekeit bemutató eseményre BCmot vontatású különvonat indul.

A különvonat BCmot + Cmn összeállításban közlekedik.

A Ganzban épült BCmot a MÁV (és a GYSEV) mellékvonali motorkocsisorozata volt, kishíján fél évszázad hosszan szolgált a magyar vasúttársaságok állományában, az 1930-as években a teljes hálózat 55 százalékán ilyen kocsik futottak. Az 1980-as években vonták ki ezeket a járműveket a forgalomból, helyüket a Bzmot motorkocsik vették át. A BCmot a tetőn elhelyezett hűtőről kapta a Frigyláda becenevet.
Bár külön mellékkocsikat is gyártottak ehhez a típushoz, a Tapolcára tartók nem ilyenben, hanem a BCmot után kapcsolt, Cmn osztályú, 9,3 méter tengelytávolságú, kéttengelyes személykocsiban foglalhatnak helyet.

A rendezvény idején nosztalgia autóbuszjáratok közlekednek Tapolcán, a délután folyamán pedig egy harminc kilométer hosszú, egyórás buszos felvonulást tartanak a festői szépségű Káli-medencében. A buszjáratokra 800 forint a jegy, viszont a találkozó ingyenes látogatható, és nem kell fizetni a felvonuláson való részvételért sem – az autóbuszokon ugyanakkor becsületkassza üzemel, ki-ki a maga belátása szerint támogathatja az egyes járművek tulajdonosait. És, ami még vonzó lehet: a rendezvény területén egész nap kitelepült étterem üzemel, továbbá lehetőség nyílik pólók, ajándéktárgya, illetve tombola vásárlására.  
A Tapolcára induló különvonat utasait a találkozó szervezői különbuszokkal viszik a dzsembori színhelyére, illetve vissza, a tapolcai vasútállomásra.

Részletek: További részletek: https://ikarustalalkozotapolca.hu/



BCmot motorkocsi

Kéttengelyes dízel-mechanikus erőátvitelű motorkocsi a mellékvonali személyforgalom ellátására. A mellékvonalak személy- és teherforgalmának különválasztására tervezte és készítette a Ganz Danubius gyár. A motorkocsik 1926 és 1929 között benzinmotorral, 1929-től dízelmotorral készültek. Az 1930-as években a típus háromtengelyes változatban is készült, legfeljebb 10 tonna tengelyterhelésű vasútvonalakra.
  
   
  

Cmn 3. osztályú személykocsi

Fapados kiránduló kocsi, hamisítatlan század eleji hangulattal. Az erra a kocsira érvényes jegyek magukban foglalják az ülőhelybiztosítást valamint az üdvözlő- és búcsúajándékot. Tágas belső terek négy- és hatszemélyes páholyokkal, ahol nagyobb társaságok is kényelmesen együtt tudnak utazni. A kocsiban légkondicionálás és WiFi kapcsolat nem érhető el.
Vonatunkra az alábbi részvételi díjak érhetőek el. A részvételi díjak a fel- és leszállási helyektől függetlenül egységesek. Minden jegytípus magánban foglalja az ülőhelyfoglalás díját is.

 Kocsiosztály
Ár
 Bcmot motorkocsiban
14.990 Ft/fő
 Cmn személykocsiban
 14.990 Ft/fő

* 4 éves kor alatt az utazás ingyenes, ülőhelyet azonban nem tudunk biztosítani. Az egyes kocsiosztályok részvételi díjában foglalt szolgáltatások a Kocsiosztályok fül alatt találhatóak meg.



Menetrend (tervezet)

Budapest - Börgönd - Balatonfüred - Tapolca

 Megálló
 Érkezik
 Indul
 Budapest-Kelenföld

06:12
 Tapolca
10:27

Tapolca - Balatonfüred - Székesfehérvár - Budapest
 Megálló
 Érkezik
 Indul
 Tapolca

17:50
 Budapest-Kelenföld21:48

Törzsutasaink az alábbi utazásokat választották...
2021
« előző év következő év »
Június
05. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 12. Gőzfelhős különvonat Jászberénybe 12. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 12. Gőzfelhős pendli Jászberény és Hatvan között 19. Strandidő Expressz 19. Kulisszatitkok: Magyar Vasúttörténeti Park 19. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 27. Kulisszatitkok: A Kincsem Park
Július
03. Strandidő Expressz 17. Különvonattal a Járműparádéra 17. Strandidő Expressz 17. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 17. Nohabos Csillagtúra Budapesten 17. 175 éves a magyar vasút 17. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Vasúttörténeti Alapítvány múzeuma 24. Semmering Expressz 31. Strandidő Expressz
Augusztus
01. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 11. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító 14. Strandidő Expressz 14. Kulisszatitkok: Szeged Nagyállomás és a Rendezőpályaudvar 20. Szent István-napi Gyertyafény Expressz 24. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Szeptember
04. Gőzfelhős kirándulás Szolnokra 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabára 18. Gőzfelhős nosztalgia utazás Békéscsabáról Szegedre 19. Gőzfelhős pendli Szeged és Hódmezővásárhely között 19. Gőzfelhős nosztalgia utazás Szegedről Budapestre 25. Semmering Expressz 25. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 28. Kulisszatitkok - Székesfehérvári Járműjavító
Október
02. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 09. Moravia Expressz 09. Kulisszatitkok: Az Istvántelki Gőzösműhely 16. Kulisszatitkok: Ferencváros pályaudvar 23. Gőzfelhős kirándulás Esztergomba 23. Gőzfelhős pendli Esztergom és Nyergesújfalu között
November
11. Márton-napi Gyertyafény Expressz 27. Napfény Advent Expressz
December
04. Körös Advent Expressz 05. Gőzfelhős Mikulás különvonat DÉLELŐTT 05. Gőzfelhős Mikulás különvonat DÉLUTÁN 12. Gőzfelhős kirándulás Győrbe 18. Advent Expressz
BCmottal a tapolcai Ikarus találkozóra - mavrailtours.hu