„Ha valaki meg akarja tanulni a vasutat, Ferencvárosban kell kezdenie. A Fradi az ország legnagyobb pályaudvara, az ország vasúti fordítókorongja. Ha leállna, kis túlzással elmondható, hogy megbénul az egész ország vasúti közlekedése Záhonytól Hegyeshalomig”
- Moldova György
Látogatás a Ferencvárosi pályaudvaron – BCmot motorkocsival és gyalogosan
(a program időtartama kb. 4,5 óra)
Budapest-Nyugati pályaudvarról indul a nosztalgia hangulatú utazás Magyarország legnagyobb állomására, a több száz vasutast foglalkoztató Ferencvárosi pályaudvarra. A kb. 40 perces utazás alatt megismerhetjük a motorvonatot, történetét is. Érkezést követően a vonat először az irányítóközpontnál áll meg, hogy oda bemenve megismerkedhessenek a pályaudvart irányítók munkájával majd a fűtőházon keresztül utazva bepillanthatnak az ott folyó munkálatokba is.
Utolsó állomása a programnak a gurítódomb, így bejárva a kb. 120 hektáros pályaudvart.
A gurítódombon – és a Gubacsi hídon tett látogatást követően utazás vissza Budapest-Nyugati pályaudvarra.
Részvétel csak előzetes regisztrációt és jegyvásárlást követően lehetséges. További információ a Részvételi díjak fül alatt.