Caü
A DSA cégjelzésű, Caü sorozatjetű és a 14821. pályaszámú III. osztályú személykocsit 1926-ban a Győri Vagon és Gépgyár szállította oldalfolyosós, 4 fülkés – 5 szakaszos termes, zárt előteres, négytengelyes kivitelben. A kocsi 11 példányban készült, melyeket a 20-as években alkalmazott szegecselt acélvázas szerkezetű behúzott végű kocsiszekrénnyel és 2,5 m tengelytávú úgynevezett közép-európai típusú forgóvázakkal gyártottak.
A kocsikat a behúzott, elkeskenyedő kocsivégei miatt „csuka” kocsinak becézték.
A Duna-Száva-Adria vasút (DSA) magyar hálózatának 1932. VI. 1-én állami kezelésbe történt vételekor a MÁV a kocsit Ca 5422 pályaszámmal vette állagba. 1956-ban a kocsit a GySEV-nek adták el, ahol az a Ba 251, majd 1967-től az új számozási rendszernek megfelelő 50 43 29-28 251-5 pályaszámot kapta.
1978-ban került a kocsi selejtezésre, miután míg az állapota lehetővé tette filmezési célokra több esetben használták. A forgalomból kivont, leromlott állapotú kocsi 1986-ban a Debreceni Járműjavító Üzembe került, ahol megkezdődött annak helyreállítása. Az oldalfal külső burkolata 3 mm vastag acéllemez. A tető hengerelt profilokkal merevített burkolata 2 mm-es acéllemez.
A kocsi 1987-es felújítása óta a nosztalgia flotta értékes darabja.